Hogyan lesz a tolmácsból mém? – gondolatok a mémjelenségről

A napokban az interneten megjelent jelnyelvitolmács-mém kevesek figyelmét kerülhette el, főleg a televíziós megjelenés után. Érdekes kérdéseket vet fel egy ilyen „esemény”, melyen bármely két tolmács hosszasan vitázhat vagy közösen tanakodhat.

Mindenekelőtt szeretnénk kifejezni, hogy mélyen együtt érzünk a mostani és a korábbi mém áldozatául esett jelnyelvi tolmácsokkal!

A JOSZ elnökségében – miután kipróbáltuk, hogy tényleg a végtelenségig lehetne vitázni – összegyűjtöttük azokat a szempontokat, melyek hasznosak lehetnek a címben felvetett kérdés átgondolásához.

Mi a mém és miért vicces?

A mém egy elektronikus fájl: kép, videóklip, szöveg vagy honlap hivatkozás, amely az interneten terjed. Ahogy felhasználótól felhasználóig továbbítják vagy közösségi oldalakon terjesztik, folyamatosan változhat, ahogyan a terjesztők továbbgondolják vagy átfogalmazzák a tartalmat.

(Bővebben lásd: http://hu.wikipedia.org/wiki/Internetes_m%C3%A9m) A lényeg tehát, hogy a mém tárgyát felkapják, és a mém terjed.

A mém egyik gyakori formája a képi vicc. A viccek pedig nagyon hasonlóan működnek. A vicc lényege, hogy egy szokványosnak induló történet, anekdota, szituáció vagy kép váratlanul nem úgy „ér véget”, mint ahogyan a hallgató vagy néző számít rá. A vicceket sokszor a frusztráció szüli, és az a szerepük, hogy a viccmesélő és a hallgatóság egy-egy nehezen feldolgozható vagy bosszantó helyzetet kifigurázva nevet rajta, és levezeti a bosszúságát. Amikor nevetünk, akkor azt a feszültséget oldjuk, amit az alaphelyzet és annak váratlan befejezése keltett bennünk.

Miért lesz a tolmácsból könnyen a mém tárgya?

A jelnyelvi tolmács feltűnő vizuális jelenség. A rendezvényeken mindenki megnézi, aki éppen unatkozik. Ha a tolmácsolt eseményről fényképek készülnek, akkor állandó eleme lesz az összes, felszólalókról készült fényképnek. Ha a televízióban jelenik meg, a tévéműsorról készített képkivágásokon és bejátszásokban szerepel. A digitálisan készült képek és felvételek aztán, természetesen, megjelennek az internetes médiában is.

A nyilvánosság előtt, nagy rendezvényeken és a médiában feladatot vállaló tolmácsnak tisztában kell ezzel lennie. A megbízással azt is vállalja, hogy az arca közkinccsé, vagyis feldolgozható képanyaggá válik. A kérdés az, hogy meddig mehetnek el "büntetlenül" a tolmács képét felhasználó publicisták, és hol érdemes vagy kell tiltakozni.

Veszélyes, ha a tolmács mémmé válik?

Nem a legutóbbi „Magyarország”-mém volt az első, amely tolmácsról készült képet használt fel, és valószínű, hogy nem is ez lesz az utolsó. A mém önmagában, vagy műfajként, nem más mint egy vicc. Jelen esetben, és a korábbi jelnyelvi tolmácsról készült mém esetében is, politikai viccről van szó, amivel lehet egyetérteni és egyet nem érteni.

A vicc a jelnyelvi tolmácsok képeit használta fel, „megfotósoppolva” vagy a kontextusból kiemelve egy-egy gesztust, de a figyelem alapvetően nem a vicc „képi elemére” irányult – vagyis nem a képen szereplő tolmácsra –, hanem a képhez kapcsolt kommentár tárgyára.

Ilyen értelemben „ártatlannak” is tekinthetjük. Persze az elszenvedőnek nehéz jó képet vágni hozzá, de (ha már az emberből mém lesz) a leghatékonyabb mégis talán „elengedni”.

Annak sincs többnyire jó vége, ha egy vicc tárgya kéri ki magának a viccet (egyedül talán Cyranónak sikerült ebből a helyzetből anélkül kikeverednie, hogy ne gúnyolták volna ki azért mert „nem bírja a viccet”), ha a vicc médiuma teszi ugyanezt, könnyen válik maga is a nevetség tárgyává.

Mi, tolmácsok, felhasználva vagyunk ebben, nem megszólítva. Minden jóérzésű ember, aki ért a jelnyelvhez vagy a tolmácsoláshoz, tudja, hogy a tolmács nem adhatja hozzá a magánvéleményét a tolmácsolt üzenethez, azaz ha a forrásnyelvi szöveg közlője nem idézőjelben mond valamit, vagy átvitt értelemben, akkor a tolmács sem tehette idézőjelbe a közlést. Azaz összemosásról, összevágásról avagy csúsztatásról van itt szó.

A legutóbbi eset kapcsán úgy tűnik, hogy a kommentelők többsége is a politikai vicc mondanivalójára reagál, nem a tolmács szerepeltetésére.

Az egyetlen igazán komoly veszély ami a mémmé vált tolmácsot fenyegeti, hogy a kliensei (vagy a jövőbeli kliensei) a mém kapcsán mégis megkérdőjelezik a szakmai hitelességét, vagy felmerül bennük, hogy a tolmács hibázott, ezért készülhetett róla a szokványostól eltérő gesztust mutató kép.

Éppen ezért gondoljuk azt, hogy a SINOSZ sajtóközleménye nagyon korrekt és szakmai szempontból támogatható volt, hiszen megerősítést adott a tolmácsoknak abban, hogy ügyfeleik kiállnak a hitelességük és munkájuk értéke mellett.

Hogyan védekezhet a tolmács a mémmé válás ellen?

Ha nem használ mimikát, az segít, de persze nem jó megoldás, hiszen akkor nem adja át pontosan az üzenetet, nem tolmácsol. (Az a tolmács pedig, akinek ennyire kifejező és szép a mimikája, az inkább legyen rá büszke.)

A tolmács igazán nem tehet semmit. Vállalta, hogy a szereplés révén képileg rögzítésre kerül, és arra, hogy utána a képekkel, felvételekkel mi történik, nincs garancia. Bármikor a gátlástalan viccfaragó mémgyárosok kezére juthat.

Közben pedig bízni kell abban, hogy a tolmácsok továbbra sem a viccek céltáblái csak eszközei lesznek, és ügyfeleik továbbra is kiállnak mellettük.

Mindemellett a jövőre vonatkozóan a JOSZ elnöksége arra biztat minden tolmácsot, hogy ha szakmailag olyan helyzetbe kerül, amelyben úgy érzi, védelemre, támogatásra van szüksége és a JOSZ testületként tud segíteni neki, akkor ne habozzon értesíteni minket.

Két okból is szükség van erre. Egyrészt, bár igyekszünk lépést tartani az eseményekkel, de nem értesülünk mindenről, vagy ha igen, előfordulhat, hogy késve. Másrészt, nem minden esetben egyértelmű, hogy az érintett mit is szeretne pontosan. Nem szeretnénk olyan helyzetbe kerülni, mint az egyszeri ember, aki átkísérte a zebrán a járda szélénél álldogáló vakot, pedig az nem is akart átmenni.

Szívesen várunk minden hozzászólást a témában (szabadon lehet kommentelni itt alább), nagyon kíváncsiak vagyunk a véleményekre!