A napokban az
interneten megjelent és elterjedt ”Magyarország”-mém, amely
egy jelnyelvi tolmács képét használta fel, nem kerülhette el a
Jelnyelvi Tolmácsok Országos Szövetsége figyelmét sem. Bár
viszonylag későn értesültünk a megjelenésről, ezzel egy időben
a SINOSZ sajtóközleményéről és az azt követő televíziós
tudósításról is tudomást szereztünk. A JOSZ a jelnyelvi
tolmácsok nevében örömmel fogadta a a gesztust, hogy a már nem
először előkerülő mémjelenség kapcsán a SINOSZ, illetve a
Szövetségen keresztül az általa képviselt siket és nagyothalló
közösség is a mémben, önhibáján kívül, szereplő jelnyelvi
tolmács mögé állt.
Szeretnénk ez
úton megköszönni minden jelnyelvi tolmács tagunk nevében a
nyilvános védelmet, a sajtóközleményben megjelenő szakmai
elismerést, és a médiában dolgozó kollégák iránti bizalom
töretlenségét és annak kinyilvánítását.
A Szövetség munkájához további sok
sikert kívánunk!
A Jelnyelvi Tolmácsok Országos
Szövetségének elnöksége
Budapest 2013. március 2.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése