A napokban az interneten megjelent
jelnyelvitolmács-mém kevesek figyelmét kerülhette el, főleg a
televíziós megjelenés után. Érdekes kérdéseket vet fel egy
ilyen „esemény”, melyen bármely két tolmács hosszasan
vitázhat vagy közösen tanakodhat.
Mindenekelőtt szeretnénk kifejezni,
hogy mélyen együtt érzünk a mostani és a korábbi mém
áldozatául esett jelnyelvi tolmácsokkal!
A JOSZ elnökségében – miután
kipróbáltuk, hogy tényleg a végtelenségig lehetne vitázni –
összegyűjtöttük azokat a szempontokat, melyek hasznosak lehetnek
a címben felvetett kérdés átgondolásához.
Mi a mém és miért vicces?
A mém egy elektronikus fájl: kép,
videóklip, szöveg vagy honlap hivatkozás, amely az interneten
terjed. Ahogy felhasználótól felhasználóig továbbítják vagy
közösségi oldalakon terjesztik, folyamatosan változhat, ahogyan a
terjesztők továbbgondolják vagy átfogalmazzák a tartalmat.
(Bővebben lásd:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Internetes_m%C3%A9m) A lényeg tehát,
hogy a mém tárgyát felkapják, és a mém terjed.
A mém egyik gyakori formája a képi
vicc. A viccek pedig nagyon hasonlóan működnek. A vicc lényege,
hogy egy szokványosnak induló történet, anekdota, szituáció
vagy kép váratlanul nem úgy „ér véget”, mint ahogyan a
hallgató vagy néző számít rá. A vicceket sokszor a frusztráció
szüli, és az a szerepük, hogy a viccmesélő és a hallgatóság
egy-egy nehezen feldolgozható vagy bosszantó helyzetet kifigurázva
nevet rajta, és levezeti a bosszúságát. Amikor nevetünk, akkor
azt a feszültséget oldjuk, amit az alaphelyzet és annak váratlan
befejezése keltett bennünk.
Miért lesz a tolmácsból könnyen
a mém tárgya?
A jelnyelvi tolmács feltűnő vizuális
jelenség. A rendezvényeken mindenki megnézi, aki éppen unatkozik.
Ha a tolmácsolt eseményről fényképek készülnek, akkor állandó
eleme lesz az összes, felszólalókról készült fényképnek. Ha a
televízióban jelenik meg, a tévéműsorról készített
képkivágásokon és bejátszásokban szerepel. A digitálisan
készült képek és felvételek aztán, természetesen, megjelennek
az internetes médiában is.
A nyilvánosság előtt, nagy
rendezvényeken és a médiában feladatot vállaló tolmácsnak
tisztában kell ezzel lennie. A megbízással azt is vállalja, hogy
az arca közkinccsé, vagyis feldolgozható képanyaggá válik. A
kérdés az, hogy meddig mehetnek el "büntetlenül" a
tolmács képét felhasználó publicisták, és hol érdemes vagy
kell tiltakozni.
Veszélyes, ha a tolmács mémmé
válik?
Nem a legutóbbi „Magyarország”-mém
volt az első, amely tolmácsról készült képet használt fel, és
valószínű, hogy nem is ez lesz az utolsó. A mém önmagában,
vagy műfajként, nem más mint egy vicc. Jelen esetben, és a
korábbi jelnyelvi tolmácsról készült mém esetében is,
politikai viccről van szó, amivel lehet egyetérteni és egyet nem
érteni.
A vicc a jelnyelvi tolmácsok képeit
használta fel, „megfotósoppolva” vagy a kontextusból kiemelve
egy-egy gesztust, de a figyelem alapvetően nem a vicc „képi
elemére” irányult – vagyis nem a képen szereplő tolmácsra –,
hanem a képhez kapcsolt kommentár tárgyára.
Ilyen értelemben „ártatlannak” is
tekinthetjük. Persze az elszenvedőnek nehéz jó képet vágni
hozzá, de (ha már az emberből mém lesz) a leghatékonyabb mégis
talán „elengedni”.
Annak sincs többnyire jó vége, ha
egy vicc tárgya kéri ki magának a viccet (egyedül talán
Cyranónak sikerült ebből a helyzetből anélkül kikeverednie,
hogy ne gúnyolták volna ki azért mert „nem bírja a viccet”),
ha a vicc médiuma teszi ugyanezt, könnyen válik maga is a nevetség
tárgyává.
Mi, tolmácsok, felhasználva vagyunk
ebben, nem megszólítva. Minden jóérzésű ember, aki ért a
jelnyelvhez vagy a tolmácsoláshoz, tudja, hogy a tolmács nem
adhatja hozzá a magánvéleményét a tolmácsolt üzenethez, azaz
ha a forrásnyelvi szöveg közlője nem idézőjelben mond valamit,
vagy átvitt értelemben, akkor a tolmács sem tehette idézőjelbe a
közlést. Azaz összemosásról, összevágásról avagy
csúsztatásról van itt szó.
A legutóbbi eset kapcsán úgy tűnik,
hogy a kommentelők többsége is a politikai vicc mondanivalójára
reagál, nem a tolmács szerepeltetésére.
Az egyetlen igazán komoly veszély ami
a mémmé vált tolmácsot fenyegeti, hogy a kliensei (vagy a
jövőbeli kliensei) a mém kapcsán mégis megkérdőjelezik a
szakmai hitelességét, vagy felmerül bennük, hogy a tolmács
hibázott, ezért készülhetett róla a szokványostól eltérő
gesztust mutató kép.
Éppen ezért gondoljuk azt, hogy a
SINOSZ sajtóközleménye nagyon korrekt és szakmai szempontból
támogatható volt, hiszen megerősítést adott a tolmácsoknak
abban, hogy ügyfeleik kiállnak a hitelességük és munkájuk
értéke mellett.
Hogyan védekezhet a tolmács a
mémmé válás ellen?
Ha nem használ mimikát, az segít, de
persze nem jó megoldás, hiszen akkor nem adja át pontosan az
üzenetet, nem tolmácsol. (Az a tolmács pedig, akinek ennyire
kifejező és szép a mimikája, az inkább legyen rá büszke.)
A tolmács igazán nem tehet semmit.
Vállalta, hogy a szereplés révén képileg rögzítésre kerül,
és arra, hogy utána a képekkel, felvételekkel mi történik,
nincs garancia. Bármikor a gátlástalan viccfaragó mémgyárosok
kezére juthat.
Közben pedig bízni kell abban, hogy a
tolmácsok továbbra sem a viccek céltáblái csak eszközei
lesznek, és ügyfeleik továbbra is kiállnak mellettük.
Mindemellett a jövőre vonatkozóan a
JOSZ elnöksége arra biztat minden tolmácsot, hogy ha szakmailag
olyan helyzetbe kerül, amelyben úgy érzi, védelemre, támogatásra
van szüksége és a JOSZ testületként tud segíteni neki, akkor ne
habozzon értesíteni minket.
Két okból is szükség van erre.
Egyrészt, bár igyekszünk lépést tartani az eseményekkel, de nem
értesülünk mindenről, vagy ha igen, előfordulhat, hogy késve.
Másrészt, nem minden esetben egyértelmű, hogy az érintett mit is
szeretne pontosan. Nem szeretnénk olyan helyzetbe kerülni, mint az
egyszeri ember, aki átkísérte a zebrán a járda szélénél
álldogáló vakot, pedig az nem is akart átmenni.
Szívesen várunk minden hozzászólást
a témában (szabadon lehet kommentelni itt alább), nagyon
kíváncsiak vagyunk a véleményekre!
