2014. május 31., szombat

A JOSZ a Magyar fordítók és tolmácsok napján


Meghívást kaptunk, hogy előadást tartsunk az ELTE Fordító- és Tolmácsképző Tanszéke, az ELTE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskolája, az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt. és a Magyar Fordítók és Tolmácsok Egyesülete által évente megszervezett Magyar fordítók és tolmácsok napja – 2014” konferenciáján. 

A konferencia április 10-11-én zajlott, a JOSZ képviseletében Guessoum Krisztina és Ungár Nóra adott elő „A fordítás és tolmácsolás aktuális kérdései" szekcióban.


A 20 percesre tervezett, de végül félórásra nyúló előadás címe „Tolmácsolás beszélt és jelelt nyelveken” volt.
Szerettük volna, ha az előadás során maga a jelnyelv is szerepet kap – hiszen ritkán van arra lehetőség, hogy ilyen kiemelt témában is használhassuk – és fontosnak éreztük, hogy a jelnyelvi tolmácsolást nem ismerő hallgatók is lássák a tolmácsok munkáját a gyakorlatban. Ezért felváltva – a nyelveket és a tolmácsolás irányát is váltogatva – adtunk elő, és tolmácsoltuk egymást.

A prezivel előadott „műsort” a beszélt és jelelt nyelvek közötti tolmácsolás különbségeire hegyeztük ki, de természetesen a bevezetőben szó esett a jelnyelvi tolmácsok ügyfeleiről, a használt nyelvekről és nyelvváltozatokról, valamint a jelnyelvi tolmácsok munkájának körülményeiről, persze némi humorral.
Az előadás prezentációja ITT megtekinthető.

Nagy figyelem kísérte az előadást, és a konferenciát követő fogadás alatt igyekeztünk megismerkedni a tolmácsok és fordítók, valamint fordítóirodák szervezeteinek képviselőivel is. . Remélhetőleg az itt kötött ismeretségeket később a szakmai kapcsolattartásban, tapasztalatcserében és közös szakmai programokban is kamatoztatni tudjuk majd.

2014. május 29., csütörtök

efsli Nyári Egyetem - 2014. július 11-13.


A Jelnyelvi Tolmácsok Európai Fóruma (efsli) 2014-ben is szervez nyári tréninget. 

A helyszín idén Dublin, a Nyári Egyetem témája a Team-tolmácsolás

A tréner Sharon Neumann Sorow lesz, a tréning nyelvei az angol, illetve nemzetközi jelkommunikáció

Időpont: 2014. július 11-13. 


Jelentkezési határidő: 2014. június 7. 


A további részletek (tervezett program, tudnivalók a trénerről és a tréningről, költségek, és a jelentkezés módja) ITT olvashatóak, angol nyelven.


Kép: https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcQQ9Mcn3xzSfmKEKWU5G1WfhoN613UKx6-fruM98JZzIiVgYg9S

2014. május 21., szerda

Beszámoló a lengyel szövetség születésnapjáról: 2. rész


Az ígérethez híven, íme egy rövid összefoglaló arról, mi hangzott el az említett, lengyel születésnapi rendezvényen. A levetített prezentációk magyar fordításait tesszük közzé (az érthetőség kedvéért néhol megjegyzésekkel), fényképek formájában. A prezentációk diái albumokba rendezve olvashatóak. Az alábbi sorokra kattintva nyílnak meg az albumok.