2012. december 23., vasárnap


Minden kedves JOSZ tagnak, támogatónak, és érdeklődőnek kellemes karácsonyi ünnepeket!


Szeretetben, egészségben, és jókedvben eltöltött, bejglis napokat kívánunk!

(A szilveszteri jókívánság még várat magára: nagyon is elképzelhető, hogy addig még lesz új poszt, vagyis az ünnepek alatt is zajlanak az események.)

2012. december 14., péntek

Az első elnökségi ülés napirendi pontjairól

Az elnökségi ülés témái részletesen:


(1) Az elnökség éves munkatervének elfogadása

Összegyűjtöttük egy csinos táblázatba azokat a tevékenységeket, melyeket az Alapszabály és az egyesületi működést szabályozó jogszabályok írnak elő az elnökségnek és magának az Egyesületnek. Ebből lett az elnökség éves munkaterve.
A dátumok egyenlőre képlékenyek, a cél az volt, hogy mindennek találjunk időpontot, de amennyire lehet, igyekszünk tartani magunkat hozzájuk.
Ha észrevételetek van azokkal a dátumokkal kapcsolatban, amelyek közvetlenül érintenek titeket is, - a Közgyűlések és az Ellenőrző Bizottságok, illetve a Jogi és Etikai Bizottságot érintő dátumok - akkor ezt kérjük jelezzétek nekünk.
A táblázat most így néz ki:
 
2012. IV. negyedév2012november22csütörtökváltozásbejelentés benyújtása
2012december8szombattagság értesítése az elnökségi ülésről
2012december16vasárnapelnökségi ülés (negyedéves)
2013. I. negyedév2013február8péntekElnökség, Ellenőrző Bizottság és Jogi Etikai Bizottság összehívása
2013február8péntektagság értesítése az elnökségi ülésről
2013február 16szombatElnökség, Ellenőrző Bizottság és Jogi Etikai Bizottság ülése, 2012. évi beszámolók elfogadása
2013február16szombatelnökségi ülés (negyedéves)
2013február28csütörtökÉves Közgyűlés összehívása és szervezeti beszámoló kiküldése, a tagok felhívása a 2013. évi tagdíj befizetésére
2013március 30szombatÉves Közgyűlés, 2012. évi közhasznúsági és szervezeti beszámoló, valamint a 2013. évi program és költségvetés elfogadása
2013március 31vasárnapéves tagdíjbefizetés határideje
2013. II. negyedév2013május 3péntektagság értesítése az elnökségi ülésről
2013május 11szombatelnökségi ülés (negyedéves)
2013május 31péntekéves közhasznúsági beszámoló letétbe helyezése
2013június30vasárnapéves tagrevízió, a nem fizető tagok törlése a nyilvántartásból
2013. III. negyedév2013július5péntektagság értesítése az elnökségi ülésről
2013július13szombatelnökségi ülés (negyedéves)
2013július 17szerdaEllenőrző Bizottság és Jogi Etikai Bizottság összehívása
2013július 25csütörtökEllenőrző Bizottság, Jogi Etikai Bizottság éves ülése
2013augusztus25vasárnaptagság értesítése a Közgyűlésről
2013szeptember 22vasárnapKözgyűlés (Új tisztségviselők évfordulója)
2013. IV. negyedév2013október 2szerdatagság értesítése az elnökségi ülésről
2013október 10csütörtökelnökségi ülés (negyedéves)


(2) Az elnökség működési rendjének elfogadása

Az Alapszabály szerint, az elnökségnek saját szabályzatban kell rögzítenie a működési kereteit. Ehhez készítünk magunknak egy tervezetet. Az elnökség saját hatáskörében fogadja el saját működési szabályzatát, de a soron következő Közgyűlésen, a többi működési szabályzattal együtt, a tagság ezt is jóváhagyja majd.

(3) A JOSZ előzetes számviteli politikájának véglegesítése

Az egyesületi működést szabályozó jogszabályok két "szabályzat" meglétét írják elő kötelezően az egyesületeknek. Az első az Alapszabály - ebből már van egy frissen elfogadott. A második a számviteli politika, ami az összefoglaló neve egy sor, a gazdasági működéshez kapcsolódó szabályzatnak. A JOSZ most érvényes számviteli politikáját 2002-ben fogadta el az azévi Közgyűlés. Most ezt a dokumentumcsomagot fogjuk frissíteni, és előkészíteni a soron következő Közgyűlés számára, elfogadásra.
Megjegyzés: A JOSZ Alapszabálya előírja még további szabályzatok meglétét, elsősorban a két Bizottság működési szabályzatait, ezek előkészítése is folyamatban van - ezeken a Bizottságok dolgoznak.

(4) A 2013. évi JOSZ programtervet elfogadó közgyűlés időpontjának meghatározása

A JOSZ elnökség feladata az, hogy a tagok (vagyis Közgyűlés) által elfogadott programokat megvalósítsák. (Vagyis a JOSZ döntéshozó testülete az maga a tagság, és az elnökség a végrehajtó.) Ahhoz tehát, hogy érdemben is hozzálássunk a szakmai munkához, felhatalmazást kell kapnunk a tagságtól. Ez azt jelenti, hogy a Közgyűlésnek meg kell határoznia a JOSZ idei tevékenységét, programjait. A döntés megkönnyítéséhez az elnökség készít egy éves szakmai programtervet. Ezt előtte közre bocsátjuk, lehet majd kiegészítéseket, javaslatokat, észrevételeket tenni hozzá. Majd az egész csomagról a Közgyűlésen vitatkozhattok és szavazhattok.
Ennek a Közgyűlésnek az időpontját szeretnénk egy elnökségi határozatban rögzíteni az ülés során.

(5) Az éves programterv előkészítése

Ahhoz, hogy a fent leírt programtervet (azaz vitaanyagot) elkészítsük, előbb összegyűjtjük a saját ötleteinket, és szeretnénk nagyon alaposan kikérdezni a tagságot is arról, hogy mik az elképzelései, mit vár a JOSZ-tól, és milyen programokat, tevékenységeket látna szívesen. Ennek a munkának - vagyis a véleménykutatásnak - a részleteit fogjuk ebben a napirendi pontban megbeszélni és határozatban rögzíteni.

2012. december 8., szombat

Első elnökségi ülés: 2012. december 16.

2012. december 16-án, este 18 órakor tartjuk majd első elnökségi ülésünket, melyen az elnök és a két alelnök vesz részt. Az ülés helyszíne a virtuális tér, melyben Skype-on keresztül érjük majd el egymást. Az ülés nyilvános, azon tagok, akik csatlakozni szeretnének a beszélgetéshez, és élőben figyelemmel kísérnék az elnökség határozatainak megszületését, jelezzék nekünk részvételi szándékukat a josz.elnokseg@gmail.com e-mail címen, legkésőbb december 15-e éjfélig. A jelentkezéskor adjátok meg Skype felhasználó neveteket, vagy azt az e-mail címet, amivel a Skype-ban regisztráltatok, hogy felvehessünk titeket a kapcsolataink listájára.

Az elnökségi ülés napirendi pontjai a következők lesznek:

  1. Az elnökség éves munkatervének elfogadása
  2. Döntés az elnökség működési rendjéről
  3. A JOSZ előzetes számviteli politikájának véglegesítése
  4. A 2013. évi JOSZ-programtervet elfogadó közgyűlés időpontjának meghatározása
  5. Az éves programterv előkészítése
A levelező listán szereplő tagok, e-mailben kaptak meghívót. Ha tag vagy, és nem kaptál meghívót, kérjük, hogy ezt jelezd nekünk, elérhetőségeddel együtt.
Ha bármilyen kérdésetek van az elnökségi ülés szakmai és technikai részleteivel kapcsolatban, a josz.elnökseg@gmail.com címen bátran tegyétek fel!

2012. november 23., péntek

Első elnökségi ülés

Ezúton is tájékoztatjuk a kedves tagságot, hogy 2012. decemberének első napjaiban megtartjuk az első elnökségi ülést. Mivel az ülések nyilvánosak, minden tagot szeretettel várunk.

A részletek: az egyik tagunk külföldi tartózkodása miatt az ülés Skype-on zajlik majd, nagy valószínűséggel az esti órákban. Pontos dátumot csak pár nap múlva tudunk mondani, de amint lehet, közzétesszük itt, ugyanilyen formában, illetve a tagságot email-en keresztül is értesítjük.

Ha valaki szeretne részt venni az ülésen, írjon nekünk a josz.elnokseg@gmail.com címre, és egyeztetünk a továbbiakról.

Kisebb kihagyás után...

...örömmel jelentjük, hogy sikerült a kötelező határidőn belül leadni a bírósági papírokat, így hivatalosan is elindult a bejegyeztetés (tisztségviselők és adataik, a székhelymódosítás, illetve az új alapszabály).
Maga a folyamat még eltarthat egy darabig, mert nincs kizárva, hogy visszadobják, valamit javítani, pótolni kell, hiszen volt közben törvényi változás is. A teljes egyesületi anyag pedig csak akkor kerülhet majd át az új elnökséghez, ha már hivatalosan is megtörtént az új adatok bejegyzése.

Ettől függetlenül -önálló, tagság felől érkező kezdeményezésként- elkezdjük a leendő feladatok előkészítését, így a teljes átadás-átvételig is sok mindent el tudunk majd végezni. Igyekszünk majd mindenről folyamatosan tudósítani a tagokat, érdeklődőket.

2012. október 25., csütörtök

kis szünet

Rég nem volt új bejegyzésünk, elnézést kérünk a hosszabb hallgatásért. Egyrészt az egyesületi anyagok átadása-átvétele is időbe telik, másrészt civil életbeli dolgaink is kicsit összetorlódtak. Amint rendbe szedtük sorainkat, ismét jelentkezünk, reméljük, minél hamarabb.
Addig is köszönjük a türelmet!

2012. szeptember 27., csütörtök

Esti beszélgetés és Siketek világnapja

A hétvégével kapcsolatban már szinte mindenki Világnap-lázban ég és dolgozik. Ezúton szeretnélek értesíteni benneteket, hogy mi is képviseltetjük magunkat e jeles eseményen, az új elnök, Nóra személyében.
Üzeni, hogy akár a JOSZ-t érintő ügyekben is megtalálható lesz a Rendezvényközpontban. Már nagyon várja a személyes találkozást mindazokkal az ismerősökkel, barátokkal, kollégákkal, akiket az elmúlt három évben, külföldön folytatott tanulmányai miatt nem volt alkalma látni.

A másik esemény, ahol szintén Nóra képvisel minket, a szeptember 28-ai, pénteki "Esti beszélgetés" a Fészek klubban, a siketek, nagyothallók, és tolmácsok számára szervezett beszélgetőfórum. Itt tőle telhetően képviseli majd a tolmácsokat, de emellett reméljük, néhányotoknak még lesz ideje, plusz energiája ott lenni, a sok munka ellenére is. :)

A Világnapról többet IDE kattintva tudhattok meg, az "Esti beszélgetés" programját pedig ITT nézhetitek meg részletesebben, valamint az utóbbira ITT lehet regisztrálni.

2012. szeptember 25., kedd

nyitó gondolatok

Üdvözlünk minden kedves látogatót!

Miért is indítottunk blogot?
Fő célunk ezzel az oldallal az, hogy naprakészen nyomon követhessétek, mivel foglalkozunk, mit tervezünk éppen, és hogy bele is szóljatok! Igen, kíváncsiak vagyunk mindenki véleményére, aki a jelnyelvi tolmácsolással kapcsolatban érintett, legyen az jelnyelvi tolmács, relétolmács, kommunikációs segítő, tolmácshallgató, vagy akár a tolmácsolást igénybe vevő siket, nagyothalló, vagy halló ügyfelünk.

Kell egy olyan szervezet, amely összefogja a jelnyelvi tolmácsolással foglalkozók körét, közösséget és fórumot teremt, programokat és képzéseket szervez, és folyamatos kapcsolatban áll a hazai és nemzetközi társszervezetekkel. Erre jelent -még mindig- kiváló lehetőséget a Jelnyelvi Tolmácsok Országos Szövetsége. Lassan húsz éve működik az egyesület, szeretnénk a tagságtól, és az érintettektől jövő kezdeményezésekkel ismét élettel telivé tenni.

Ebben egyrészt fontos lesz a mi munkánk, hiszen azért vállaltuk az elnökségi tisztséget, hogy megvalósítsuk mindazt, amire szerintünk olyan nagy szükség lenne. Másrészt ez Nélkületek nem megy, szükségünk van arra, hogy beleszóljatok, ötleteljetek, véleményezzetek, hogy beszéljünk az örömökről, problémákról és a lehetséges megoldásokról, mert ettől lesz igazán működőképes az egész.

Bízunk abban, hogy ez így lesz, és újra megindul a párbeszéd. Mi megteremtjük rá a fórumot, használjátok ki! :)


Ungár Nóra, elnök
Guessoum Krisztina, elnökségi tag
Fejes Andrea, elnökségi tag