2018. július 20., péntek

Rövid beszámoló a 2018. évi tisztújító közgyűlésről

2018. május 13-án a Hallatlan Alapítvány látta vendégül a JOSZ közgyűlését. Ezúton is köszönjük a hallatlan mértékű támogatást :)

A közgyűlés fő feladata volt a korábbi két év beszámolóinak elfogadása, az Alapszabály és a Választási szabályzat módosítása, valamit az új tisztségviselők megválasztása.

Az előző két év főbb történéseit már nyomon követhettétek a blogon.

Az Alapszabály módosítását két szempont indokolta: a civil szervezetek működését szabályozó törvények változása, ami formai változtatásokat követelt, a másik pedig a szervezet működésének egyszerűsítése. Az előző évek működésének tapasztalata az volt, hogy a szakmai munkát kizárólag az elnökség végezte, és a tagság legfeljebb résztvevőként vonódott be. Szeretnénk olyan működést kialakítani, ami formálisan sem korlátozza a tagokat abban, hogy ha van ötletük és motiváltak, akkor terveiket a JOSZ keretein belül megvalósíthassák. Mi is javasoljuk, hogy tematikus ad hoc munkacsoportok alakuljanak egy-egy aktuális szakmai kérdés megvitatására és a megoldások kidolgozására. Ezért az Alapszabályból töröltük az egyetlen állandó szakmai bizottságot és a felesleges tisztségeket, megfontolásokból változtattuk és a törvényileg előírt minimumra csökkentettük a működési kereteket (például lehetővé tettük az elektronikus szavazást a közgyűlésen megvitatott kérdésekben, csökkentettük a formális elnökségi ülések számát, töröltük a testületek póttagságait stb.).
Amikor az Alapszabályt elfogadja a bíróság, közzétesszük a blogon.

Tekintettel a résztvevők családias létszámára, aki vágyott erre, és/vagy rá tudtuk beszélni, mindenki kapott tisztséget a következő négyéves ciklusra:
Az elnökség tagjai változatlanok: Ungár Nóra elnök, valamint Guessoum Krisztina és Spinner Zoltánné elnökségi tagok.
A Felügyelő Bizottság tagjai: Humicskó Ildikó elnök, Kocsmár Mária és Izsákiné Krizsán Tímea tagok.
A Választási Bizottság tagjai: Kompán Julianna és Rudolf Kata.
Gratulálunk és jó munkát kívánunk minden tisztségviselőnknek.

A közgyűlés jegyzőkönyvét a JOSZ tagjainak e-mailben küldjük el.

A szakmai programhoz a tagok javaslatait, illetve a megvalósításban részt vevő önkéntesek jelentkezését (pl. szakmai képzések kidolgozása és megvalósítása: szervezés, adminisztráció stb.) szeretettel várjuk.