A
közgyűlés lebonyolításába és szervezésébe szeretnénk a két bizottságon
túl a lehető legtöbb tagot és önkéntest is bevonni. Az önkéntesek
lehetnek nem tagok is!
Szeretnénk a közreműködőkkel önkéntes-szerződést is kötni, ha ők is úgy akarják.
Az szerződés lehetővé teszi, hogy az önkénteseknek költségtérítést
fizessünk (utazási költség) illetve igazoljuk a munkájukat (pl.
tolmácsolt órák) ha ezt kérik.
Bízunk benne, hogy ez - meg esetleg némi plusz csoki - már eléggé motiváló.
A feladatok/posztok tehát:
1.
Jelnyelvi tolmácsok: bízunk benne, hogy lesznek-e jelen siket és
nagyothalló érdeklődők, és az elnökség a tervek szerint jelnyelven is
fog előadni, ezért szeretnénk biztosak lenni abban, hogy fel vagyunk
készülve a kommunikációs akadálymentesítésre. Ezért várjuk azokat a
bátor jelentkezőket, akik majd tolmácsteambe szerveződnek, és nem
rettennek meg attól a kihívástól, hogy egy teremnyi tolmács előtt
tolmácsoljanak. (Azoknak, akik nem annyira bátrak, de a tolmácsolt óráik
számát szeretnék növelni, a JOSZ tudja majd igazolni a tolmácsolt órák
számát az önkéntes szerződés keretében.)
2. Catering, avagy ellátmányozási tisztek: a
jelentkezők feladata az lenne, hogy a program kezdete előtt segítenek
beszerezni és bekészíteni a kávét és teát. Rendkívül fontos feladatuk
még, hogy a jelenlévők számának függvényében beszerezzék a csokoládét és
megrendeljék az ebédet, majd lebonyolítsák azok kiosztását.
3. Fényképész: a közgyűlés és az ünnepség
dokumentálásához keresünk elhivatott és ihletett amatőr avagy profi
fotóst, felszereléssel, azaz mobiltelefonnal vagy akármilyen saját
géppel, a lényeg az, hogy készüljenek képek, ne felejtődjön el.
4. Jegyzőkönyvezők és adminisztrátorok: a vezetőség
tagjait támogatnák két kulcsfeladatban. Egyrészt a közgyűlés előtt
túlélendő - jelenléti ív aláírása / tagdíjbefizetés / belépési
nyilatkozat kitöltése - fázisokból álló bürokratikus útvesztőben
terelgetnék a tagokat, másrészt besegítenének a közgyűlés
jegyzőkönyveinek elkészítésébe.
Az elnökség várja a lelkes jelentkezőket e-mailben: josz.elnokseg@gmail.com.